Apróság :)

Sziasztok! Tudom, hogy senki nem jelezte felém, hogy érdekelné én mégis felteszem a novellát. Előre szólok, hogy az eddigi vélemények alapján picit érthetetlen. Akinek kérdése van nyugodtan tegye majd fel válaszolni fogok rá! :) A sztori innentől kezdve felpörög egy kissé úgy döntöttem meghúzom a tempót! :) Rész szerintem szünetbe lesz legközelebb (csütörtöktől). De ne éljétek bele magatokat! Ugyanis jelenleg egy teljesen másfajta lázban égek köszönhetően az egyik lányismerősömnek akinek végtelenül hálás vagyok, mert miatta ismertem meg ezt a dolgot és ezúttal is egy hatalmas köszi!!! XD Nagyon régen éreztem már magam ilyen energikusnak! :) Szal a lényeg most nem tudok annyira Jussra koncentrálni, de a résszel igyekszem! :) Kárpótlásul pedig addig is itt van ez:                                                           Üdv: Orsolya1996

             Loyalty

                                Bertinek

 Valahol Puerto Ricoban, július 

-A nap egy órán belül felkel, menjetek haza!- mondja egy magas alak a sötétségben. Senki nem ellenkezik, hiszen mindenki fáradt. A motorok felzúgnak és a zene elhaló hangja egyre távolodik. Egy darabig még nézte Őket majd Ő is elhagyta az immáron kiürült utcát.

*

   Ceiba, hajnali 3 óra 47 perc

 A nap első sugarai már az utcán találtak egy fiatal nőt. Lefutott egészen a partig, úgy ahogy minden nap. Majd vissza, egy gyors zuhany és egy szegény reggeli után már fordult is ki szerény otthonából, majd a munkahelye, a rendőrség felé vette az irányt. Gyalog.

 Ez a város már ilyenkor sem alszik. Az utcákon az emberek tömege régóta igyekszik valahova. Piacra, ha ,,jó ember” esetleg munkába, de akadnak, akik csak úgy csapatokba verődve lógnak az utcákon.

 Beérve az épületbe egyenesen a saját irodájába ment. A portás már nem is csodálkozott, hogy ilyen hamar bent látja. Az utóbbi három évben, mióta itt dolgozott ez igazán megszokottá vált Tőle. Sokszor pedig a műszak lejárta után is bennmaradt, mintha a rendőrségen kívül nem is lenne élete. Tudta azonban azt is mindenki, hogy lelkiismeretesen végzi a Rá bízott munkát és az utolsó betűig le is, ellenőrzi azt, ami a kezén keresztülmegy. Néhány nappal ezelőtt számoltak fel egy feketepiacot - ami sajnos nem ritka errefelé- és még nem végzett a papírmunkával, ezért is jött be ilyen hamar.

 Kb. jó órával később mozgolódást hallott, majd látta amint néhány ember kezd szállingózni az épületbe, és az ügyeletesek mennek hazafele jelezvén, hogy eljött a műszakváltás ideje, vagyis a nyolc óra.

  Betta felállt a helyéről és a kész papírokkal a főnök irodája felé vette az irányt, akit az imént látott megérkezni. Miután kopogott belépett az irodába. Kellemes hűs levegő fogadta, valamint a főnöke szigorú ábrázata, akit még sose látott mosolyogni.

-         Itt van a jelentés a szerdai akcióról. - tette le az asztalra az iratot, amit a főnöke máris átfutott a szemével.

-         Jó lesz. Mint mindig. Bár most egy nappal később adta le. Péntek van. – Nem szabadkozott. Teljesen feleslegesnek tartotta, elmagyarázni, hogy mivel nem volt ott a helyszínen, mert Ő mióta itt van irodai munkát végez, és nem volt még terepen így az összes kint lévő kollégáját alaposan ki kellett faggatnia a történtekről, hogy pontos képet alkothasson. Az egyikkel pedig nem tudott rendesen szót érteni és ezért késett az irománnyal. Mindezt viszont nem kötötte a főnöke orrára. Úgy érezte ez fölösleges körülmény. - Mindazonáltal egy bajom van magával, már megint azelőtt jött be az irodámba, hogy engedélyt kapott volna rá!- kiabált vele már a végén.- Ez viszont nem befolyásolja azt, amit néhány napja elterveztem. Megüresedett egy hely a járőrök közt és azt akarom, hogy maga vegye át a helyét. Most pedig lóduljon ki az irodámból! - már a kilincsen volt a keze, amikor a főnöke még utána szólt: - Sok sikert… Minez járőr.

-         Köszönöm uram. - csukta be is maga után az ajtót.

Délre már mindenki tudta a legújabb pletykát miszerint a zöldfülűt előléptették. Néhány kollégája nem nagyon szívlelte Őt, mondván, hogy nő létére egy ilyen környéken mit keres a rendőrök közt. Ennek ellenére néhányan közülük odamentek hozzá gratulálni, és meghívták Őt ebédre mondván, hogy ünnepeljék meg a kinevezését. Két óra körül így a kis csapat el is ment egy közeli kis étterembe. A társalgás oldott hangulatban folyt és Betta huszonhárom éves fiatal kora ellenére igazán tájékozott volt. Jól hárította vagy éppen fejelte meg a kissé bántó vagy éppen vicces néha talán obszcén megjegyzéseket.

 A délután viszonylag csendben telt, csak egy incidens zavarta meg, miszerint egy nagykutya kocsiját ellopták az éj leple alatt. Betta nem mondta de, gyanította, hogy nem erről van szó, hanem az errefelé is igen népszerű illegális versenyen veszítette el. Az ilyen bejelentések kilencvenöt százalékában ez az eset áll fenn, és a többiek is biztosan tudják ezt. Miután ezt lerendezték, ismét csöndes volt a rendőrség épülete. Egészen estig. Akkor ugyanis felpörögtek az események.

-         Mindenki, aki elérhető üljön kocsiba!- ha valaki kívülállóként nézte volna az eseményeket, azt hihette volna az egész rendőrség megőrült. Mindenki rohangált és kiáltozott. Majd néhány perccel később felfegyverkezve és golyóálló mellényben futott a garázs felé. Betta Zyannal ment egy kocsiban. Villámgyorsan vezetett a férfi és mivel nem volt beszédes kedvében így kénytelen volt megkérdezni, hogy hova ez a nagy sietség.

-         Egy névtelen hívást kaptunk miszerint nem messze a parttól, éppen gyülekeznek az autók.

-         Verseny lesz?

-         Valószínűleg. – Betta elsápadt a Rá nehezedő emlékek súlya alatt.- Na ne vágj már ilyen fancsali képet! Nem minden járőr első napja ilyen izgi, ám! Nézett rá mosolyogva. Zyan. Még magyarázott valami olyasmit, hogy egy ilyen fogás minden rendőr álma, de Ő ezt nem így érezte.

Odaérvén a helyszínre már jó sok kocsi húzott elfele nagy port kavarva ezzel. A rendőrök felszólították az ottmaradottakat, hogy adják meg magukat. Erre a választ először egy, majd később milliónyi pisztoly hangja adta. A rend őrei sem voltak restek tüzet nyitni és pillanatok alatt éles golyózápor hangzavara verte fel a csöndes éjszakát.

-         Maradj a kocsiban! Ez parancs! - harsogta Zyan Bettának. A nő nem tudta meddig feküdt az üléseken összehúzott tagokkal, de mikor bekövetkezett a fülsüketítő csend lassan felemelte a tekintetét és körbenézett. Bár ne tette volna. Amit látott megrémisztette. Majd hirtelen ötlettől vezérelve kiugrott a kocsiból és meglátván Tőle nem messze Zyant aki, a földön feküdt, odaszaladt hozzá és letérdelve megfogta a kezét. Nem gondolkozott ösztönből cselekedett. Ahogy ránézett még látta, ahogy mozog a szája és nagyon mondani akart valamit, de egy pillanattal később már szeme üresen meredt a semmibe. Látta amint egy hozzá közel álló alak furcsán méregeti, majd elkiáltja magát.

-         Mia!- a hang és a név hallatán furcsa érzések kerítették hatalmukba, de nem sokáig, mert egy éles fájdalom hasított a karjába és elsötétült körülötte a világ.

 Egy kórházban ébredt, amit néhány hét lábadozás után már el is hagyhatott. Első útja egyenesen a rendőrségre vezetett, a főnöke irodájába. Kopogott majd miután megkapta az engedélyt belépett.

-         Jó napot!

-         Milyen jó színben van ma Mirez! De nem megmondtam magának, hogy még egy darabig nem akarom magát idebent látni a történtek után?!

-         Éppen erről lenne szó… nos tudja én – vett egy nagy levegőt- Itt szeretném hagyni a rendőrséget.

-         Ezt vegyem úgy, hogy felmond?!

-         Igen.

-         Bátrabbnak hittem magát, Mirez járőr. Nem ilyen gyávának, aki az első nehézség után feladja … Biztos a döntésében? –nézett Rá nagyot sóhajtva.

-         Igen. Teljesen. – Nézett határozottan az előtte ülő emberre. Az emlékek kitisztázódtak a fejében, és erőt adtak ahhoz, hogy szembe nézzen a múltjával.

-         Ebben az esetben- nyújtotta a kezét, Betta pedig letette az asztalra a jelvényét és a fegyverét.

-         Viszlát, főnök. – fordult is meg.

-         Ha bármikor meggondolná magát…

-         Ne aggódjon! Nem fogom!- nézett vissza, és amikor kilépett az épületből végleg otthagyva azt, esküdni, mert volna, hogy megrándult a szája széle.

Puerto Rico, valahol Ceibától keletre, augusztus

-         Tehát amint mondtam, két nap múlva indul el a szállítmány délnek és itt- bökött rá egy bejelölt pontra a térképen - itt fogjuk megtámadni. Először is kell egy vérprofi szerelő…

-         Másodszor egy nagydumás, aki lefoglalja sofőrt…

-         Plusz kell még egy mindenes… - ekkor kivágódott az ajtó és mindenki a fegyveréhez kapott és a zaj forrása felé emelte a tekintetét, ahol egy vörös démon, egy régi ismerős állt.

-         Annak itt vagyok én. – szólalt meg. Mindenki a bandavezérre nézett, hiszen övé a döntő szó.

-         A családtagokat mindig szívesen látjuk. – mosolygott Rá melegen a nőre. - Isten hozott itthon! Mia…

Remélem tetszett! Ha van kérdés szívesen várom! Nem harapok! XD Szép napot mindenkinek! :)
U.i.: Nem nyertem ezzel semmit... Nah nem baj majd jövőre! :)