17. Rész

Kárpótlásul :)  Szép napot mindenkinek! :)


Nemsokkal azután, hogy bekötöttem magam felszálltunk.Még sosem ültem repülőn, úgyhogy van bennem félsz rendesen. Nemsokkal később jelez a pocim, hogy kéne neki adni valamit. Így hát reménykedek benne, hogy már fel lehet kelni, és meglepetten veszem észre, hogy nem találom a vendéglátómat. Találomra elindulok az egyik irányba és csodák csodájára jön velem szembe.

-Mit szeretnél?-kérdi kedvesen.

-Éhes vagyok.

-Gyere.-fogja meg a kezemet és húz maga után. Néhány helyiséget elhagyva egy kis főzősarokszerűségnél lyukadunk ki.-Melegszendvics jó lesz?-ültet le egy székre.

-Ühüm.- és nézem ahogy ügyködik. Meglepődöm, hogy milyen otthonosan mozog a konyhában, holott nyugodtan megengedhetné magának, hogy személyzete legyen. Ezt meg is jegyzem neki mire csak elmosolyodik megint, (váh olyan édes a mosolya!).

-persze, csak jól esik valamit normálisat is csinálni. A főzést pedig kifejezetten szeretem és élvezem. Meg így tudom mit eszek, így senki nem tud belecsempészni olyat a kajámba  amitől bajom lenne. Viszont ha turnén vagyok akkor ez nem kivitelezhető, mivel olyankor alig állok a lábamon.-és megint ott a mosoly.

-Értem. Én is szeretek főzni-jegyzem meg csak úgy mellékesen.-köszönöm-néztem az ínycsiklandó elémtolt bőséges reggelimre-ez nagyon jó, pontosítok ez is nagyon jó sőt jobb mint a múltkori rántotta!-lelkendezek. Bár a finomságra az is közrejátszik, hogy nagyon éhes vagyok.

-Ugyan már nem olyan nagy dolog ez.-szerénykedik és mintha picit el is pirult volna. Mi a nagy Justin Bieber elpirult volna egy bóktól?? Nah ezt megjegyeztem  magamnak olyan kisfiús így. De neki nem említem meg biztos kínosan érintené. A reggelinket merthogy ő is eszik csak néha zavarjuk meg beszélgetéssel. Amikor végeztünk el akarnék mosogatni de Juss nem hagyja.

-Erre már tényleg van személyzet.

-Miért ez már nem normális dolog?

-De csak takarítani nem szeretek.A személyzet csináljon is valamit a pénzéért.- nevet fel, én viszont egy hatalmasat ásítok. Ilyenkor úgy érzem magam mint egy kisbaba. Kaja után alvás van...

-Megmutatom hol tudsz aludni egy kicsit. Látom már ülve bealszol..

-Ne nevess ki! - durcázok be de azért engedelmesen kiskutya módjára követem. Egy takaros kis helységbe vezet valahol a gép vége felé. Csak egy nagy franciaágy van meg egy kis asztalka az ágy mellett amolyan éjjeliszekrény féle. intett, hogy nyugodtan dőljek le mire én leszedtem a cipőmet és bevackoltam magam a takaró alá. Justin csak elmosolyodott. Lehunytam a szemem és megpróbáltam ellazulni de nem ment. Minduntalan anyám hangját hallottam a szobájából a fényt láttam az ajtó alatt és éreztem, hogy nemsokára megint törik a mécses. Ajjaj így nem fogok tudni pihenni.

-Szükséged van még valamire?- kérdezi mikor a keze a kilincsen vanmár.

-Nem köszönöm. - mikor érzem, hogy kiment a szobából még a fulladási roham is rám jön a hirtelen rám szakadó érzelmektől ,mire elkezdek kegyetlenül köhögni. Na ne ilyet ötévesen csináltam utoljára mikor eltűnt a kedvenc játékom.. Egyre kevesebb levegő van a tüdőmbe és a köhögés miatt nem tudok lélegezni csak szenvedek. Nem emlékszem, hogy akkor mit csináltunk . Próbálom abbahagyni a köhögést, hoigy levegőhöz jussak de nem nagyon megy. Már nincs több ötletem amikor megérzek magam körül két kezet amik egy meleg testhez húznak szoros ölelésben tartva ott. Sokáig nem is hallottam, hogy mond valamit majd már hallottam de nem értettem. Mikor úgy ahogy rendbe szedtem magamat, felmértem a helyzetet. Justin karjai közt ülök, aki a hátamat simogatja és mindenféle semmiségeket susog amik a megnyugvásomért unszolnak. Kifáradtan dőlök neki a mellkasának, mivel közben ülő helyzetbe keveredtünk. Egy párnát támasztott a hátam mögé majd kiment. Értetlenül néztem az immáron becsukódott ajtót. nem telt el sok idő és egy bögrével a kezében tért vissza.

-Ezt idd meg-nyomja a kezembe az italt ami forró tea. Hálásan nézek rá, majd szinte egy huzamra kiiszom a nagy részét és leteszem a mellettem lévő asztalra. Még mindig nagy kortyokban szedem a levegőt is de lassan teljesen visszaáll a normálisra. Lejjebb csúszom és újra alváshoz helyezkedek, bár már nem hiszem, hogy fogok is tudni.

-Sajnálom-mondom neki, mert úgy érzem mondanom kell neki valamit.

-Mégis mit?-néz rám értetlenkedve.

-Hogy gondot okoztam. Erre csak legyint majd tanácstalanul néz rám. Azt hiszem én értem. Így nem mer egyedül hagyni. megkönnyítem a dolgát.-Justin nem maradnál itt?- nézek rá boci szemekkel. Mire egy megkönnyebbült mosollyal szabadul meg a cipőjétől és mászik be mellém. Felkuncogok-Neked nem fura, hogy alig ismerjük egymást, de már másodszorra alszunk együtt?- nézek rá mosolyogva. Mire csak megforgatja a szemeit. Kidörgölöm a szememből a könnycseppeket amit az előbbi köhögőroham csalt a szemembe, majd lehunyom őket. Önkéntelenül is Justin mellkasához bújok majd legnagyobb meglepetésemre át is ölel. Nem baj most jól esik, és érzem így már el fogok tudni aludni, remélem a rémálmaimtól is megment.Az utolsó ami eljutott a tudatomig az a hajnal derengése volt Justin gépén.

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Üdvözlettel: Orsolya1996